Csuja Imre: Hamlet vagy Bala? Csányi Sándor is kitörne az örök sármőr szerepkörből

Szerepálmokról és szerepskatulyákról is szól majd a most vasárnapi Sláger Téma. Az első órában az „ország Balája”, Csuja Imre beszél arról, miképpen éli meg azt a kettősséget, hogy egészen másképp ismeri őt a színházba járó közönség, ahol klasszikus drámák főhőseit alakítja, míg azok, akik a filmszerepei révén a Valami Amerika főhősével, vagy épp az Üvegtigris Csokijával azonosítják.

Csuja Imre azt is elárulta, hogy esetében mi az a „szerepálom”, ahogy azt is, mi lenne, ha egyszer felkérnék, hogy ő is rendezzen egy filmet, vagy színdarabot. Az idei év filmes slágeréről, a Valami Amerika harmadik részéről is faggatta őt Kalmár Tibor. A hollywoodi akcióvígjátékok igényességével forgatott mozi kulisszatitkaiba is bepillanthatunk a Sláger Témában.

 

A második órában az örök sármőr szerepköréből épp kitörni készülő Csányi Sándorral beszélget a műsorvezető. Hogy sikerül-e ez a Thália Színház művészeti vezetőjének legújabb filmjének, a február 25-én bemutatásra kerülő Örök télnek köszönhetően, kiderül a Sláger Témából. Ahogy az is, milyen nehézségekkel kellett szembesülnie a málenkij robot borzalmát feldolgozó, mégis félig szerelmesfilm forgatásai során. Csányi Sándor eljátszott azzal a gondolattal is, ha a Szász Attila – Köbli Norbert rendező-forgatókönyvírópárosnak– akiknek már harmadik közös filmje az Örök tél – ő javasolhatna egyszer történelmi kort vagy éppen főhőst, kinek a bőrébe bújna a legszívesebben.

 

2018. február 4-én 20-22 óra között tehát ismét Sláger Téma, a 103.9 Sláger FM-en Csuja Imrével Csányi Sándorral, a házigazda Kalmár Tiborral, és a legnagyobb slágerekkel, változatosan!